TORNA
A torna szakosztály történelmének rövid bemutatása:
Városunkban a torna elsősorban az iskolai sport kialakulásával egyidős. Az 1800-as évek második felében az iskolai torna jelentett mindent, ami testnevelés, ami egyaránt alkalmas testedzésre, az akarat, a fegyelem, a közösségi tevékenység kialakítására. A gyakorlatanyag magába foglalta az alakzatokat, szergyakorlatokat (korlát, nyújtó,ugrások), gyorsfutást, távol és magasugrást, súlylökést, súlyemelést, füleslabda hajítást, gúlákat, rúd és kötélmászást, kötélhúzást és más gyakorlatokat.
Ezekből válogatva készítette fel Petrás György a Székely Mikó Kollégium tornacsapatát az 1905-ös középiskolai tornaversenyre, ahol százhuszonegy középiskola közül ők kapták meg a győzelmet jelentő versenyzászlót, amely jelenleg is a Székely Nemzeti Múzeumban hirdeti az első nagy győzelmet. Ezt további jó eredmények követték még számos versenyen.
Következtek a harmincas évek. Az első világháború utáni esztendőkben nagyon gyenge volt az anyagi támogatás és hiányoztak az oktató szakemberek. A torna hosszú évekig a Benedek Károly által szervezett körökben folytatódott. Ez már szertorna volt de még nem volt biztos keretek közé kötve.
Az ötvenes években indult el az életkorhoz kötött minősítési program, ennek a keretében szervezték a versenyeket is. Az új feltételek új szervezési formákat, új anyagcsoportosítást követeltek. Első lépésként biztosítani kellett a tornasport tömegalapját. Ennek érdekében bevezették könnyített egyéni és csoportgyakorlatokból az általános iskolák csapatbajnokságát.
Sepsiszentgyörgyön a modern szertorna foglalkoztatást, Fekete Gábor tanári tevékenysége kezdetétől, 1958-tól számítjuk. Az általa elindított torna áll legközelebb a jelenlegihez, amit akkor a fiúknál már hat szeren (talaj, ló, gyűrű, ugrás, korlát, nyújtó), a lányoknál még öt szeren (korlát, gerenda, ugrás, talaj, és lengőgyűrű) jegyeztek. Nemsokára a lányoknál kivonták a lengőgyűrűt, és maradt a ma is szereplő négy szer.
A tornászok a hatvanas évek elejéig a Székely Mikó Kollégium (abban az időben 1-es számú Középiskola) Sportegyesületében tevékenykedtek, a fiúk Fekete Gábor, a lányok Kovács Rozália irányítása alatt, illetve Bányai Edit zongorakiséretében. Időközben a tornászok készültek a versenyekre itthon az iskola tornatermében, a nyári időszakban pedig különböző szabadtéri tornaszeres táborokban.
Lassan megjöttek az eredmények. Gyermek és középiskolás versenyzőink eljutottak az országos döntőkre. Ennek eredményeként a Tanügyi Minisztérium jóváhagyta az első sportiskolás csoportokat, így honosult meg Sepsiszentgyörgyön a Tanulók Sportiskolája.
Habár sportiskolás csoportok már 1961-től léteztek (erre utalnak az utolsó irattári feltárások), sportiskolás színekben 1963-ban versenyeztek először. Sikerrel járt az első sportiskolás döntőn való részvétel, mely Aradon volt megtartva, ahol Fekete Gábor tanítványa, Bende József országos bajnoki címet szerzett egyéni összetettben. Ő volt a sepsiszentgyörgyi Sportiskola történetében az első országos bajnok.
A hetvenes évek elején a Mikó keretén belül megalakultak a sportprogramos osztályok, melyekbe többek között tornászok is jártak. Ettől az időponttól egészen 1977-ig párhuzamos tornaoktatás létezett városunkban, délelőtt a sportprogramosok, délután a sportiskolások használták a Mikó tornatermét ahol a felkészülések folytak.
Az 1977-es földrengés után a torna leköltözött a 2.-es számú Líceumba, ahol különböző elnevezés alatt, de mindig valamilyen sportiskolás formában folyt a tevékenység, míg 1990-ben a Mikes Kelemen Líceum költözésekor (ezt a nevet vette fel a volt 2.-es számú Líceum), a torna szakosztály is újra otthont cserélt. Azóta a Mikes udvarán lévő tornászteremben folyik a tornatevékenység.
2008-tól, mióta a Mikes Kelemen és Kós Károly iskolák melletti Iskolás Sport Klubokat egyesítették, a torna szakosztály is a sepsiszentgyörgyi ISK keretén belül működik.
Ötven éve létezünk. Ez alatt az idő alatt számtalan kudarcban, de ennél több eredményekben gazdag évben volt részünk. A kudarcok elfelejtődnek, az eredmények örök életűek.
A szakosztály a létezése óta országos bajnoki döntőkről 134 érmet hozott, melyből: 51 arany (országos bajnoki cím), 29 ezüst, 54 bronz
Aranyérmeseink: Bende József, Dobolyi Gyula, Megyes István, Szabó Artúr, Bucur Adrian, Vas Zsolt, Bálint Barna, Demeter Lóránt, Iordache Alexandru, Csiszér Alpár, Pakuci Tamás, Vlej Zsombor-Barna, valamint csapatban 3 arany
Ezüstérmesek: Bende József, Fekécs László, Wagner Róbert, Bucur Adrian, Vas Zsolt, Porime-Tolan Petru, Vlej Zsombor, Iordache Alexandru, Fekete Zoltán, Csiszér Alpár, valamint csapatban 5 ezüst
Bronzérmesek: Bende József, Fekécs László, Buzsi Mihály, Vajda Gellérd, Bucur Adrian, Vas Zsolt, Miklós Zsolt, Vasile Mihai, Bálint Barna, Porime-Tolan Petru, Iordache Alexandru, Fekete Zoltán, Vlej Zsombor, Barabás Csaba, Pakuci Tamás, valamint csapatban 8 bronz
Éremkovács edzőink: Fekete Gábor, Bende József, Kölcze Gáspár, Dobolyi Gyula, Oláh János, Botos Liviu.
Akik a fél évszázada működő szakosztályért tettek (tanárok, edzők): Benedek Károly, Fekete Gábor, Kovács Rozália, Bányai Edit, Csíki Sándor, Keresztes László, Baka Károly, László Attila, Demeter Miklós, Bende József, Kölcze Gáspár, Dobolyi Gyula, Kiss István, Botos Liviu, Oláh János, Simo Martin


